Magam nem vagyok földügyi szakértő, nem tudom, hogy hány hektár kell az optimális gabonatermesztéshez, állattenyésztéshez, vagy éppen a gyümölcs és zöldségtermesztéshez. Azt azonban tudom, hogy mindegyikhez más méretű földterület szükséges, és az sem mindegy, hogy az a föld hol van, és milyen minőségű. Ezért nem is lehet egyértelműen meghatározni, hogy mi minősül családi-, kis-, közép- vagy nagybirtoknak. Mert amekkora terület egy gyümölcsösben már nagybirtok lenne, ugyanakkora terület az állattartáshoz már nem elégséges.

Kapkodom tehát a fejemet a két oldal (kormányoldal és ellenzék) érvei között, néztem az Országházban lezajlott, az Országgyűléshez méltatlan cirkuszt, de akárhogy is figyelem, objektív elemzést egyik oldalról sem hallok-látok. Mindenki csak a saját oldalának érveit mondja el, és a süketek párbeszéde tölti meg a médiát. Mintha a másik oldal nem is mondott volna semmit, nincs érvelés, csak a saját szöveg papagájszerű ismétlése (a stílusról most nem kívánok véleményt mondani, mert az időnként nem erősíti, hanem inkább hitelteleníti a mondandót).

És akárhogy figyelek, egy szerintem alapvetően fontos-dolog nem hangzik el egyik oldalról sem. Mégpedig az, hogy miért olyan földtörvény született, amilyen. Nincs kétségem afelől, hogy a kormányoldal mindent megtett, amit megtehetett a magyar termőföld magyar kézben tartása érdekében. És a lényeg az aláhúzott részen van. Ha ennél szigorúbbra szabta volna, azt – Európai Uniós tagságunk miatt – az Európai Bíróság kétségtelenül ellentétesnek ítélte volna az uniós normákkal, és azon kívül, hogy megsemmisítette volna, nyilvánvalóan szankciókra is számítanunk kellene. Tehát a mostaninál kedvezőtlenebb helyzetbe került volna az ország – lejár a moratórium, és még egy ilyen földtörvény sincs. Ez a földtörvény tehát nem jó, de valami. A körülmények által engedett lehetséges szabályozás.

Hogyan lehetne ennél jobb, szigorúbb földtörvényünk? Ha nem lennénk tagjai az Európai Uniónak, akkor olyan földtörvényt alkothatnánk, amely fütyülne az európai bürokraták gáncsoskodásaira, kettős mércéjére, és csak a hazai érdekekre kellene tekintettel lennie. Az ilyen – és hasonló – ügyek miatt mondta azt a MIÉP az uniós csatlakozásra, hogy ÍGY NEM. Ilyen körülmények között nem lett volna szabad csatlakoznunk. Most látszik, hogy mennyire igazunk volt. Ezt ma a Parlamentben sem a kormányoldal, sem az ellenzék nem akarja látni (akkor pedig miért kiabálnak?).

Nem ártana országosan újra átgondolni tagságunkat az Európai Unióban, hiszen közel tíz évvel a csatlakozás után már nem csak a bécsi cukrászda nyitásról lehetne beszélni, hanem pl. a magyar termőföld igazi megvédéséről is.

Budapest, 2013. június 30.
                

Dr. Fenyvessy Zoltán
a Magyar Igazság és Élet Pártja
elnöke