Volt idő, amikor a magyar pártrendszer erőteljesen konvergált egy olyan állapot irányába, melyet a szakirodalom kétpártrendszernek nevez. Mértékadó politológusok értekeztek arról, hogy a magyar pártrendszer evolúciója kétséget kizáróan a „két nagy pártnak” kedvez, értve ez alatt akkoriban a FIDESZ-t és az MSZP-t. Erre erősített rá az „egy a tábor egy a zászló” orbáni jelszava, mely egyértelműen a FIDESZ részére vindikálta a jobboldal vezető erejének szerepét. Jelen rövid írásomban nincs mód kitérni arra, hogy az erre utaló jelek mennyiben voltak valóságosak és, hogy milyen események okozták pártrendszerünk evolúciós irányának megváltozását. Azt azonban ma már világosan kijelenthetjük, hogy belátható időben kétpártrendszer nem lesz Magyarországon.

A hazai pártrendszer jelen állapotának megítélésében nincs egység a politológusok között. Egyesek a mérsékelt pluralizmus kategóriájába sorolják a magyar pártrendszert, amennyiben az alapvető értékek (értsd: a demokratikus politikai berendezkedés támogatása) tekintetében egység van a parlamenti pártok között. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a kormány és az ellenzék is egymást vádolja antidemokratikus törekvésekkel. A másik fontos momentum, mely a mérsékelt pluralizmus létezését támasztja alá az a tény, hogy nincsenek nyíltan rendszerellenes pártok: azaz nincs egyetlen olyan jelentős politikai erő sem, mely világosan tagadná a népképviseleten alapuló parlamentáris rendszert. Adódnak azonban olyan jelek, melyek alapján a magyar pártrendszer inkább a polarizált pluralizmus rendszerébe sorolható. Mivel Hazánk új Alaptörvénye a legkisebb mértékben sem technokrata alkotmány, ezért megítélésem szerint a mérsékelt pluralizmus sine qua non-ja lenne az Alaptörvényben kodifikált értékekben való széleskörű egyetértés a politikai osztály részéről. Ez azonban a legkevésbé sem adott. A napi politika erősen átideologizált jellege, valamint a kétoldalú, sőt, talán háromoldalú ellenzék léte, továbbá a túllicitálás létező politikája is arra utal, hogy a magyar politikai rendszer elmozdult a polarizált pluralizmus felé. Ha pedig ez így van, az immanensen tovább szélesíti a pártarénát, mely utat nyit új, vagy megújuló kezdeményezések részére. Bár a jövőre esedékes országgyűlési változások minden bizonnyal némileg átrendezik majd a pártarénát, ettől függetlenül a fentebb vázolt folyamatok létezése jelenleg, megítélésem szerint megkérdőjelezhetetlen.

Amikor a MIÉP helyét keressük a jelen pártarénában, akkor először röviden mindenképp át kell tekintenünk a pártrendszer mértékadó pártjainak pozícionálását. Egy részletes elemzés bőven szétfeszítené a jelen rövid írás kereteit, ezért most csupán a legfontosabb tényekre koncentrálok. Eltekintek továbbá a baloldal elemzésétől, ugyanis a MIÉP jövőbeni szerepe szempontjából ez most kevésbé lényeges. A jobboldalon a FIDESZ úgynevezett gyűjtőpárti stratégiát folytat. A gyűjtőpártiság lényege, hogy az adott politikai szervezet lehetőleg minél több érdeket és elgondolást igyekszik szervezetébe becsatornázni, és hogy az ideológia kevésbé hangsúlyosan jelenik meg a párt által kommunikált célok között. További sajátosság a központi pártvezetés hangsúlyosabb szerepe, azaz az erős hierarchikus felépítés, valamint a specifikus osztályra, mint szavazóbázisra való orientáció oldása. Egy gyűjtőpárt – így a FIDESZ is – arra törekszik, hogy támogatóit oly módon maximalizálja, hogy lehetőség szerint minden társadalmi rétegnek, korosztálynak, valamennyi érdek- és világnézeti csoportnak üzen valamit. Az üzenet lényege pedig nem más, mint hogy „mi vagyunk azok, akik a te érdekeid a legjobban képviseljük”.

Ami a gyűjtőpárti stratégia előnye, ez egyben hátránya is: nem lehet úgy határozottan jobboldali és konzervatív politikát csinálni, hogy közben egyszer-kétszer engedünk kicsit a liberálisoknak is és a baloldali szavazóknak is. A FIDESZ gyűjtőpárti stratégiájából következően tehát időnként magára hagyja a konzervatív jobboldalt. A jobboldal másik pártja, a KDNP gyakorlatilag a FIDESZ szatelitszervezetének tekinthető, és mint ilyen nem folytat önálló politikát, bár bizonyos KDNP-s politikusok befolyása egyes témák kapcsán jelentősnek mondható. A JOBBIK pártstratégiája a hangsúlyos ideológiai elem mellett elsősorban két dologra koncentrál: egyfelől azokra a protestreakciókra, melyek a rendszerváltást övező felfokozott – elsősorban életszínvonalbeli – várakozásokat követő csalódásból táplálkoznak, másfelől koherens módon elsősorban szociális töltetű, jelentős részben felelőtlen ígérgetésre. Szatelitszervezeteivel (pl. a Magyar Gárda) a JOBBIK a klasszikus tömegpárti koncepciót igyekszik a modern pártviszonyok közé átültetni. E stratégia lényege, hogy a JOBBIK sok esetben valós problémákat feszeget, ám azokra emocionális töltetű, jellemzően valótlan, sokszor irreális és felelőtlen válaszokat ad, ezzel kompromittálva az egész jobboldalt. Ideológiája, torz történelemszemlélete, militarizmusa a magyar politikai történetiségtől teljes egészében idegen, ily módon – horribile dictu – a JOBBIK sem nemzeti, sem konzervatív pártnak nem tekinthető. Szeretném leszögezni, hogy mindez természetesen nem az egyéni párttagok szintjén értelmezendő, hanem a pártvezetés által képviselt központi irányvonal és ideológia dimenzióján, amely természetszerűleg nem zárja ki az egyes párttatok valós nemzeti elkötelezettségét.

Szüksége van-e hát a jelen pártviszonyok közepette a MIÉP-re? A válasz egyértelműen igen. Nagyon is szükség van, mert létezik az a politikailag aktív társadalmi réteg, mely konzervatív és nemzeti beállítottságú, amelytől idegen a JOBBIK nyers politika- és világfelfogása. Ez az a réteg mely annak idején az MDF jobbszárnyát képezte, és amelyet az MDF-SZDSZ paktum ébresztett rá másodrendű szerepére. Továbbá ez az a réteg, mely beállva az „egy a tábor, egy a zászló” jelszava mögé a FIDESZ-t kétharmados parlamenti többséghez juttatta, s amelyet a kormánypárt – gyűjtőpárti stratégiája miatt – kénytelen egyre gyakrabban mellőzni.

Hol van tehát a politikai aréna jobb féltekén az a mező, melyet a MIÉP sikeresen be tud tölteni? A válasz: valahol a FIDESZ és a JOBBIK között. A MIÉP egy jövőbeni parlamentben olyan konstruktív ellenzéke lehet a FIDESZ-nek, mely, ha kell, nyíltan bírál, de nem vádolja lépten-nyomon hazaárulással a kormányt. A MIÉP szerepe ugyanakkor egy, a jelenleginél kisebb parlamenti többséggel rendelkező FIDESZ kormány külső támogatása szempontjából is jelentős lehet, ha az ország érdeke úgy kívánja. A MIÉP lehet tehát a mérleg nyelve és ez a szerep sok esetben a képviselők puszta számából következőnél jelentősebb befolyást adhat egy pártnak. Gondoljunk csak arra, hogy az SZDSZ a kultúrpolitikától a gazdaságpolitikáig mekkora befolyást tudott gyakorolni az akkori nagyobb kormánypártra. Mi kell a fentiekhez: semmi több, csak egy erős, szakértőkből és értelmiségiekből álló parlamenti MIÉP frakció, mely egyenrangú tárgyalópartnert jelentene a FIDESZ számára is. Ez lenne és ez lesz a garancia a magyar történelmi hagyományokon alapuló, valóban nemzeti és konzervatív politika érvényesülésének, mely az érveken és a logikán alapszik, amely eléggé radikális ahhoz, hogy elvesse a régi tabukat, de kellően progresszív ahhoz, hogy ne állítson fel újakat a régiek helyett. Az útnak még nagyon az elején vagyunk, de nem hátrálhatunk meg, hisz „Magyarországot pedig meg kell mentenünk!”

Kovács Péter
Pest megyei szervező
Magyar Igazság és Élet Pártja